4.fejezet Very first page

Hiába próbálok valami beszédet összerakni a rendezvényre, gondolataim csak Rose körül forognak, míg végül asszisztensemet, Lindát kérem meg a szöveg megírására. Az egész napot az irodámban töltöm, de nem tudok dolgozni. Látni akarom, hallani a nevetését. Meg akarok róla tudni mindent. A nap minden pillanatában vele szeretnék lenni, de Scott szavai visszhangzanak a fejemben. Veszélybe sodornám. Nem lehetek annyira önző, hogy ennek kitegyem. Meg sem magyaráztam neki, hogy miért tűntem el, pedig megérdemli, hogy tudja. Telefonomért nyúlok, és tárcsázom számát.
- Igen? - szól bele, hangja pont olyan vidám, mint mindig.
- Rose? - kérdezek vissza, lassan kifújva a levegőt.
- Baj van a rendezvénnyel? - aggódik azonnal.
- Nem, dehogy, csak hallani szerettem volna a hangod. Nem vacsoráznál velem?
- Nem kell elhívnod randira, ha nem szeretnél.- feleli halkan. A bűntudat, amit érzek elviselhetetlen.
- Ezt nem érted Rose. - rázom a fejem, de ő felcsattan.
- Akkor magyarázd el, hogy miért csókoltál meg, aztán szó nélkül leléptél, mert én nem tudok rájönni az okára.- válaszolja keményen.
- Vacsorázz velem. - javaslom újra, amit most hosszú szünet követ.
- Rendben.- mondja végül, mire megkönnyebbülve fújom ki a levegőt.
- Hatkor felveszlek. - még csak fél négy van, szóval van időm helyet foglalva valami normális étterembe.
- Hatkor találkozunk. - búcsúzik, majd kinyomja a hívást. Az idő nem telhetne lassabban, miközben a hat órát várom. Amikor kifele megyek Scott jön velem szembe, és furcsállva végigmér.
- Hihetetlen, amit csinálsz. - sóhajt végül.
- Scott. - már hangsúlyom is a fenyegetőhöz közelít, de ő nem hagyja abba.
- Jason, te is tudod, hogy nem lehet semmilyen üzleten kívüli kapcsolatod gyakorlatilag senkivel, mert a kilencven százalékuk valami különös balesetben meghal.
- Tudom. - szűröm fogaim között. - De megérdemli, hogy tudja az okát.
- Az ő érdekében nem javaslom. - hiába próbálom kizárni fejemből amit mond, nem megy.
- Foglalkozz a saját dolgaiddal Scott.- vetem végül oda, mielőtt beülök az épület előtt parkoló Mercedesembe. Megyek vele pár kört, hogy levezessem a feszültséget, amit Scottnak köszönhetek. Hat óra előtt néhány perccel parkolok le Rose lakása előtt, majd gyorsan összeszedem a gondolataim, mielőtt kopogok.

Rose Garvey

Egy pizzát rendelek vacsorára, aminek a felét el is fogyasztom, mikor Jason kopog. Feltápászkodok a tv elől, és ajtót nyitok. 

- Rose.- halványan elmosolyodik, és én is ugyanezt teszem. 

- Baj lenne, ha inkább itthon maradnánk? - kérdezem, szélesre nyitva az ajtót. 

- Nem, dehogy.- mondja, és szinte rutinos mozdulattal felakasztja kabátját. 

- Ha kérsz, van pizzám, bár egy kicsit kihűlt. - biccentek az asztal felé. 

- Nem, köszönöm.- rázza fejét, és érzem, hogy nem akar sokáig maradni. 

- Jason, hazamehetsz, nem kell velem lenned. - mosolygok rá egy kicsit keserűen. 

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretnék veled lenni. - nyúl kezemért, én pedig hagyom, hogy összefonja ujjainkat. 

- Akkor nem értem, mi a terved.- motyogom. 

- Nem kerestelek, mert jobb életet érdemelsz. - végképp elvesztem a fonalat, ami arcomon is látszik. 

- Jobbat? 

- Egy olyan életnél, ahol folyamatos veszélyben kell élned. Nem várhatom el tőled, hogy ezt tedd Rose. Túl sok olyan ember nem kedvel, akik nem haboznak embert ölni. Te lennél a célpontjuk, ha bármi lenne köztünk. 

- Meg tudom védeni magam.- felelem, majd arcára nézve pontosítok.- Te meg tudsz védeni. 

- Bárcsak meg tudnálak. 

- Bízok benned. - magamnak is alig akarom beismerni, hangosan kimondva pedig még hihetetlenebbül hangzik. Egy hete ismerem.

- Nem érdemlem meg a bizalmad. - elengedi kezem, és távolabb lép tőlem. 

- Ez baromság. - rázom meg a fejem. - Ők is emberek Jason, - nem tudom folytatni, mert közbevág. 

- Tévedsz, ők sokkal inkább egy szervezet. Ha megölöd a vezetőt, akkor sem esnek szét. Nem tudom, ki tartozik közéjük, és ki van a mi oldalunkon. - nem szabadna kérdeznem, mert érzem, hogy ez nem egy egyszerű ügy, de mégis kicsúsznak a szavak a számból. 

- Ki az a mi? 

- A Fehér Ház teljes titkosszolgálata, az elnök, a kabinetfőnök, és az embereim. - meglep, hogy elmondja. 

- Szóval tényleg ismered az elnököt.- jegyzem meg, mire felnevet. 

- Igen, ismerem az elnököt. 

- De ha őt sem ölték még meg eddig, sem a családját, akkor téged miért fenyegetne nagyobb veszély?- térek vissza a témára, és ő hajába túr. 

- Azért, mert az elnököt a leghűségesebb, és legjobb emberek védik. Az én testőreim nincsenek úgy kiképezve, mint az ottaniak. - magyarázza. 

- De téged is meg tudtak eddig védeni. - ráncolom szemöldököm.

- Az lesz a legjobb, ha a rendezvény után nem látjuk egymást Rose. A saját érdekedben. - a hangja komolyabb, mint bármikor előtte. 

- Jason. - nem néz a szemembe. - Jason! - ismétlem magam, míg végre felnéz. - Nem kérheted tőlem ezt. 

- Ez nem kérés volt Rose. - vág vissza. 

- Hanem? - húzom fel szemöldököm. 

- Nem fogok az életeddel játszani. 

- Ha úgy érezném, hogy nem éri meg, nem vitatkoznék veled Jason.- lépek közelebb. 

- Nem éri meg.- ellenkezik, de mielőtt bármit mondhatna, lábujjhegyre állok, és finoman megcsókolom. 

- Szerintem megéri. - húzódok el néhány másodperc után. 

- Rose, ezek az emberek az életedre fognak törni. Nem akarhatod ezt. - kék szemeibe nézek, és tudom, hogy amióta megismertem, színesebb lett az unalmas életem.  Bármit megadnék azért, hogy életem végéig vele lehessek. 

- Jason, az életem abban a pillanatban megváltozott, hogy leöntöttelek a kávémmal, és bármi is ez, ami köztünk van, legalább megpróbálhatnánk. Nem kell rögtön egy párnak lennünk, csak néha együtt ebédelünk és beszélgetünk, aztán meglátjuk mi lesz belőle. - mikor végre bólint, hatalmas kő esik le a szívemről. 

- De abban a pillanatban, hogy valaki bántani próbál, nem hibáztathatsz, bármit is teszek az illetővel. - szögezte le. 

- Rendben.- egyezek bele, mire átölel. - De ne tűnj el megint. 

- Eszemben sincs.- válaszolja halkan, és megpuszilja homlokom. Még néhány másodpercig úgy állunk, mielőtt ellépek tőle.

- Egész biztos, hogy nem kérsz pizzát? - ajánlom fel újra.

- Milyen van?

- Hawaii.- válaszolom, lehuppanva a kanapémra.

- Ananász? - húzza össze szemöldökét, mire elfintorodok.

- Az úgy nem pizza.

- Végre valaki, aki normálisan eszi a pizzát. - ül le mellém.

- Nem ilyet rendelnék, de a hawaii alapja a legfinomabb. A kedvencem a sonkás- kukoricás, de abból túl sokat eszek, és nem marad másnapra.- magyarázom, és fel sem tűnik, hogy hülyeségekről beszélek.. - De nem untatlak. - motyogom, de arcára mosoly ül ki.

- Egyáltalán nem untatsz. - rázza fejét, de ezt az állítást nehezen hiszem el.

- Persze. Szeretnél valami filmet nézni? - próbálom terelni a témát.

- Valami sírós, csajosát? - nevet fel, mire finoman vállba vágom.

- Mi a baj a Titaniccal? - kérdezem tettetett sértődöttséggel,

- Úgy érted a Három órás szenvedéssel?

- Most a lelkembe taposott Mr. Weaver.- rázom fejem. Ő vállam köré fonja kezét, mellkasához húz és elveszi tőlem a távirányítót. Valami sorozatra kapcsol, amit egyikünk sem ismer, így együtt kritizálhatjuk a szereplőket és a történetet a következő néhány órában. Tizenegy óra körül, már alszok,de arra kelek fel, hogy ő felemel a kanapéról, és hálószobámba visz.

- Jó éjt Rose.- suttogja, mielőtt megpuszilja homlokom.

- A konyhapulton lévő kulccsal bezárnád az ajtót? - motyogom félálomban.

- Van pótkulcsod?

- Persze. Ha nem lenne, nem kérnélek erre.- halkan felnevet, és ujjait még egyszer végigvándoroltatja arcomon. - Köszönöm, hogy jössz holnap.- teszem hozzá álmosan.

- Semmiség.- súgja, mire elmosolyodok.

- Jó éjt Jason.

- Jó éjt Rose. - válaszolja. Hallom, ahogy becsukja az ajtót, majd néhány perccel később egy autó motorja indul be a ház előtt. Bárcsak az összes estémet vele tölthetném.

Reggel még be kell mennem a suliba, és csak utána indulok a rendezvény helyszínére, ami az Edison Ballroom. Kristen már ott van, néhány kollégámmal együtt. Amikor belépünk, eláll a lélegzetem. Tökéletesen lett feldíszítve a hely. A pasztelrózsaszín és a törtfehér lenyűgözően passzolnak egymáshoz. Kifinomult és elegáns az egész. Tökéletes egy jótékonysági eseményhez. Kristennel együtt ebédelünk egy közeli étteremben, majd hazamegyek, hogy átöltözzek, végül pedig vissza a helyszínre.

Jason Weaver

Percre pontosan hétkor érek oda, és ahogy belépek eláll a lélegzetem. A vendégeket Rose fogadja, egy fehér ruhában, amit mintha rá szabtak volna. Amint meglát elmosolyodik, és felém nyújt egy pezsgővel teli poharat az előre odakészítettek közül.

- Gyönyörű vagy.- hajolok hozzá, hogy megpusziljam az arcát.

- Te sem nézel ki rosszul.- mér végig, majd int az egyik tanulójának, hogy váltsa le a bejáratnál. - Hogy áll a beszéd?

- Már régen kész van, ne aggódj.- egy tálcáról veszek neki is egy pohár pezsgőt, amit hálás mosollyal elfogad.

- Van ahhoz bármi közöd, hogy az utolsó pillanatokban egy csomó jegyet vettek, a drágább kategóriából?- érdeklődik, mire vállat vonok, és számhoz emelem a poharat.

- Roppant népszerű vagyok, és egyes emberek szerint kellemes a hangom. - megemlítettem néhány beosztottamnak, hogy lesz ez az esemény.

- Ezt egy cseppet sem kétlem.- nevet fel, és többen is felénk pillantanak. Amikor végre egy kicsit eltávolodunk a tömegtől zsebembe nyúlok és előhúzom a kékbársony dobozt, amit délelőtt vettem, a benne lévő fülbevalóval együtt.

- Hoztam neked egy kis ajándékot.- húzom félmosolyra számat, de ő megrázza fejét.

- Jason, elég, hogy itt vagy, nem kellenek ajándékok.- motyogja.

- Akkor vedd úgy, hogy egy kiegészítő a tökéletes ruhádhoz. - átnyújtom neki a dobozt, és amint kinyitja elkerekednek szemei.

- Ezt nem fogadhatom el.- csukja vissza azonnal, majd visszaadja nekem.

- Nem vihetem vissza, utána azzal lenne tele a sajtó, hogy kikosaraztak.- próbálom újra.

- Ez csak akkor lenne fair, ha én is tudnék neked ilyeneket venni.

- Fehérarany fülbevalót? - kérdezem halkan felnevetve.

- Méregdrága ajándékokat. - villannak rám szemei. - De nem tudok, szóval nem is fogadhatom el.

- Minden egyes nő megőrülne egy ilyen fülbevalóért és te visszautasítod? Mit tettem, amivel megérdemeltelek? - emelem a plafonra tekintetem, ő viszont finoman vállba vág.

- Nem vagy vicces.- jelenti ki, dühös arccal. Csak most tűnik fel, hogy amikor mérges, kissé felhúzza orrát, amitől nem lehet rá komolyan nézni.

- Kérlek Rose.- mondom egy kis szünet után, legmeggyőzőbb mosolyommal.

- Hihetetlen, amit csinálsz. - morogja végül, mire boldogan visszaadom a dobozt. Az apró, kör alakú fülbevaló tökéletesen kiegészíti ruháját. - Mi az? - ránt vissza a valóságban, nekem pedig fel sem tűnt, milyen sokáig fürkésztem arcát.

- Lenyűgözően nézel ki. - mondom, és zsebembe csúsztatom a kék tasakot.

- Köszönöm.- egy pillanatra lehajtja fejét, majd újra rám néz. - A színpadhoz kellene menned.

- Miért? - kérdezem.

- Mert tíz perc múlva beszédet mondasz. - tudatja velem. Azt a tíz percet is végig beszélgetjük. Feltűnik, hogy milyen szenvedéllyel beszél az irodalomról, és nem tudom, hogyan lehet valaki ennyire elképesztő. A beszédem alatt rendszeresen felé pillantok, ilyenkor megajándékoz a világ legszebb mosolyával. Az este további részét mellette töltöm, kiélvezve minden pillanatot. Rengeteg intelligens nővel találkoztam, de Rose szavaival nem tudok betelni. Van benne valami, ami megbabonáz mindenkit maga körül. Tudom, hogy a teremben lévő összes férfi gyakran felé fordul, és hogy irigyelnek engem. Ha nem az én partnerem lenne Rose, valószínűleg én is féltékenyen nézném azt a szerencsést, aki elkísérhette. Tizenegy körül érünk lakásához, de még behív egy italra. Úgy gondolom, ez a tökéletes időzítés megkérdezni tőle azt, amin reggel óta agyalok.
- Mit csinálsz a hétvégén? - kérdezem, miközben ő egy pohár bort nyújt felém. 
- Dolgozatot javítok, és Grey's Anatomy-t nézek. - feleli, és saját italába kortyol. 
- Lenne kedved elkísérni Washingtonba? Az elnök vacsorát ad, és engem is meghívott. - szemei elkerekednek, és nem bírom visszafojtani nevetésem. 
- Csak hogy tisztázzuk, most az Egyesült Államok elnökéről beszélgetünk? - kérdezi döbbenten.
- Igen. Pénteken este mennénk, szombaton napközbe körbevezetlek a városban, és este bemutatlak Fitzgeraldnak, és a családjának. - ecsetelem terveim. 
- Most egész biztosan álmodom.- motyogja, és leül a kanapéra. - Jason Weaver meghívott Washingtonba, hogy bemutasson az elnöknek. Mindjárt megszólal az ébresztőm is. 
- Rose, - leülök mellé, és megfogom egyik kezét. - Ha ez sok, mehetünk lassabban is. 
- Nem Jason, csak egy kicsit megijeszt a gondolat, hogy találkozhatok az elnökkel. - végre rámnéz, és nagy nehezemre esik nem elveszni a tekintetében. 
- Vele nőttem fel, hidd el, kedvelni fogod. Ha eljössz. De ha nem, az sem baj. - szorítom meg kezét finoman, mosolyt varázsolva arcára.
- Egy ilyen lehetőséget nem utasíthatok vissza. - mondja, mire magamhoz húzom, és puszit nyomok homlokára. Nem tudom, meddig ülünk így, de amikor legközelebb halkan megszólítom, nem válaszol. Óvatosan felemelem, és megkeresve hálószobáját, ágybába fektetem, és betakarom. Az éjjeliszekrényén találok papírt és tollat is, és leírom neki, hogy ne aggódjon a bejáratiajtónál álló ember miatt, hiszen egy testőr az. Aztán még egy utolsó puszit nyomok homlokára, és behajtom magam mögött szobaajtaját.