3.fejezet Delicate

  Másnap reggel az egyetemen Kristen fogad egy kávéval és egy csokor rózsával.
- Ezeket az asztalodon hagyta egy bizonyos Mr Weaver. - mosolyodik el sejtelmesen.
- Ezt úgy mondtad, mintha szereplő lennél a Szürke ötven árnyalatából.-vágom rá, mire felnevet, de elkomolyodik.
- Gondolod, hogy ő is egy Christian Grey?-kérdezi elgondolkodva. Megfordul a fejemben, hogy esetleg lelököm a lépcsőn.
- Jézusom Kristen.- elveszem tőle a kávét és a virágokat, majd a termembe megyek, de ő követ.
- Most komolyan. Ha ágyba visz, majd úgyis megtudod.- kacsint rám.
- Nincs jobb téma, amiről beszélgethetnénk? - kérdezem unottan.
- De, van, de miért beszélnénk másról, amikor te a világ egyik legbefolyásosabb emberével randizol. - vonja fel szemöldökét.
- A párkapcsolataim mostantól tabunak számítanak.- jelentem ki. Ő rám mosolyog és megrázza fejét.
- Nem úszod meg ilyen könnyen. - válaszra sem méltatva belekortyolok italomba, miközben kitessékelem Kristent a teremből, majd felhívom Jasont. Ő szinte azonnal felveszi, és vidáman szól bele.

- Miss. Garvey, szóval tényleg nem tudja végigcsinálni a reggeleket nélkülem. - unottan elmosolyodok.

- Mr. Weaver, mint mindig, most is túlértékeli önmagát. - válaszolom csípősen, majd a tárgyra térek. - Azonban, nem az egójáról szerettem volna beszélgetni, hanem meg akartam köszönni a kávét, és a virágokat. 

- Kár, hogy nem láthattam az arcát, mikor megkapta az ajándékom. - nevet fel. 

- Ezt csak ön sajnálja. - mondom, visszafojtva mosolyom.

- Még nem is meséltél semmit.- tér vssza Kristen.

- Társasága van? - kérdezi Jason, remekül szórakozva. 

- Igen, sajnálom, de le kell tennem. 

- Később keresem Rose.- magam előtt láttam a mosolyát, mikor az asztalomra rakom a telefonom. 

- Még jó, hogy nem mesélek, miután te a Szürke ötven árnyalatára asszociálsz, amikor meghallod a nevét. - ellenkezek. 

- Nem, Rose, nem játszhatsz így. Én vagyok a legjobb barátnőd, be kell avatnod a részletekbe. - ül fel az egyik pad tetejére, miközben én a vele szemben lévő falnak dőlök. 

- De nincsenek perverz megjegyzések.- figyelmeztetem, ő pedig beleegyezően bólint. 

- Szóval milyen volt?- kérdezi izgatottan. 

- Tökéletes. Annyira édes, varázslatos, vicces miközben hihetetlenül művelt, és egy úriember. Teljesen lenyűgözött. - sorolom remek tulajdonságait, egyre nagyobb vigyorral.

- Tetszik neked.- jelenti ki barátnőm.

- Dehogy, csak jól érzem magam vele.- szépítek a helyzeten.

- Hallottad, hogy beszélsz róla? Sőt, el is pirultál. 

- Ő Jason Weaver, multimilliárdos, akit minden nő imád, én meg egy egyetemen tanítok, és azon gondolkozok, hogy örökbe fogadjak-e egy macskát. Labdába sem rúghatok a szupermodellek mellett.
- Te megőrültél. 

- Talán, de ha belegondolsz, igazam van. Te tudod milyen amikor mindened megvan, és láttad azt is, hogy én hogyan éltem le a gyerekkorom. Egy világ választ el attól az életstílustól. Tőle. 

- Ahhoz az élet is hozzá lehet is hozzá lehet szokni. - löki el magát a padtól Kristen. 

- Ismersz, tudod, mennyire utálom a tervezői ruhákat, a milliárdokat érő autókat és ahogy folyamatos körbe ugrál mindenki. - csóválom fejem. 

- Jason Weavertért sem adnád fel ezt? A lakbért, a hihetetlenül alacsony fizetésed, és az egész tanítás dolgot? 

- Nem tudom. Talán. De nem tartunk ott, hogy ilyeneken kelljen gondolkoznom. - mondom.

- Ő nem a nőcsábászok kategóriájába tartozik, megdolgozott mindenért, amit kiépített, ezért ha virágokat és kávét küldözget, érdeklődik irántad Rose. - magyarázza barátnőm. 

- Majd meglátjuk.- hunyom le a szemem egy pillanatra. 

- De ha legközelebb találkoztok, tedd meg nekem azt a szívességet, hogy megcsókolod. Tudni akarom, hogy csinálja. - Kristennek újból piszkos gondolatai támadnak, amiket nevetve hallgatok végig. - De tényleg, vajon mekkora - itt úgy döntök, jobb,lesz leállítani, mielőtt valaki meghallja.

- Kristen, te jó ég, elég már.- kerekedik el a szemem, és tenyerembe temetem fejem. 

- Jó, rendben, megyek.- ajándékoz meg egy kacsintással.- Ne felejtsd el, hogy holnap felrakjuk a karácsonyi dekorációt. - szól vissza, mielőtt becsukja maga mögött az ajtót. Órák után Kristennel ebédelek, az ünnepek közeledtéről beszélgetve, majd hazaindulok. Csak otthon látom Jason üzenetét, amiben azt kérdezte, hogy együtt ebédelünk-e. Gyorsan visszaírok neki, és azonnal jött is a válasz.
-Nagy kár, pedig vehettünk volna fánkot is. 
Felnevetek üzenete láttán.
-Remélem nem törtem le az óriási egóját. 
- Azért kicsit rosszul esett.
- Biztos nehéz lehet elfogadni, hogy az életem nem csak maga körül forog. 
- Hihetetlenül megvisel. De talán elnézném, hogy nem folyamatosan velem foglalkozik, ha velem tart egy pizzára.
- Egy Weaver pizzázni megy öt csillagos éttermek helyett? Ez megdöbbent. 
- Ezt igennek veszem. Tíz perc múlva ott vagyok önért. - írja utoljára. Vigyorogva magamra kapok egy normálisabb pulcsit, majd bezárom az ajtót, és ahogy kilépek az apartmanből, egy fekete Mercedes parkol le.
- Miss. Garvey, megtisztelő, hogy mégiscsak nekem szenteli az estéjét. - villantott rám Jason egy elbűvölő mosolyt.
- Nem hagyott más opciót.- felelem viccelődve.
- Újra meggyanusí azzal, hogy olyan dolgokra kényszerítem, amit nem akar? Nem kell titkolnia, tudom, hogy élvezi a társaságom. - kacsint, ahogy kivételesen az anyósülés ajtaját nyitja előttem.
- Tényleg élvezem. - ismerem be. 

- Én is élvezem, amikor velem van. - válaszolja, mielőtt beszáll mellém. Hiába próbálom elrejteni elpirulásom, tudom, már úgyis meglátta. A Lombardi's előtt állunk meg, ami Amerika legrégibb pizzázója volt, és egy órát kellett várni azért, hogy bejusson az ember.
- Jön? - kérdezi Jason.
- Ide? Viccel velem? Órákig nem lesz helyünk.- húzom össze szemöldököm.
- Fogalmazzunk úgy, hogy ez is családi vállalkozás.- nyitotja ki előttem az ajtót.
- Mit nem mondott még el? - kérdezem, mire egy lélegzetelállító mosollyal vállat von.
- Rengeteg dolgot.
  A pizza isteni volt, megértem, miért ez a legnépszerűbb pizzázó a városban. A hely kezd kiürülni, mivel a záróra közeleg, és végül csak mi maradunk.
- Hozhatok még valamit Mr. Weaver? - sétál hozzánk a pincér, éppen mikor elfogynak az italaink.
- A hölgyön múlik.- villant rám egy mosolyt Jason, én pedig bólintok.
- Egy Cabernet Sauvignon-t. - felelem, mire a velem szemben ülő elkerekedett szemmel néz rám.
- Mark, kérem, hozzon valami minőségit.
- Mi a baj azzal a borral? - kérdezem felháborodva, miután a Marknak nevezett illető elment.
- Rose, az nem bor, az valami kotyvalék, amire rácímkézték, hogy Sauvignon. Kóstolt már ezeken kívül valami normálisát is?
- Ezt lehet az áruházakban venni, ráadásul nem is drága, miért költenék kétszáz dollárt egy üveg borra? - vágok vissza.
- El sem tudom képzelni, milyen lehet ilyeneket inni. - rázza a fejét, mire tettetett sértettséggel nézek rá.
- A fizetésemből ilyenre telik. - válaszolom, és a pincérünk újra megjelenik egy üveg borral, amilyet még sosem láttam.
- Mekkora szerencse, hogy én állom a vacsorát.- szórakozik rajtam, miközben a fiatal fiú mindkettőnknek tölt, majd egy tál jégbe helyezi az üveget.
- Ez mi? - méregetem poharamat.
- 2007-es Sassicaia egyenesen Olaszországból. Kóstolja meg.- emeli felém poharát. Ahogy belekortyolok melegség töltötte el testem, és elégedetten bólintok
- Ez tényleg jobb, annál amit én iszok.
- 2007 volt az egyik legjobb éve a Toszkán boroknak. Bár kétszázhúsz dollár egy üveg, szerintem teljesen megéri. - majdnem megfulladok, amikor meghallom az árát.
- Hogy mennyi? - köhögök.
- Nyugalom, én állom.- nevet arcom láttán.
- A pénzügyi központban ilyeneket isznak az emberek?
- Leggyakrabban igen. Persze, van aki inkább a tequilát preferálja, de én a vörösborokért vagyok oda.- nagyot kortyol saját poharából, majd leteszi az üveget az asztalra. - Ne mondja, hogy nem adna fel semmit, azért, hogy ilyeneket ihasson. - mintha gyomorszájba rúgtak volna, olyan érzés meghallani, ahogy Kristen szavait idézi.
- Hogy hallotta? - kérdezem, lassan összeszedve magam.
- Elfelejtette bontani a hívást.
- Nem volt joga ehhez.- csattanok fel. - Ez egy személyes beszélgetés volt.
- Semmi rosszat nem mondott. Akkor lenne oka aggódnia, ha azt tervezné, hogy megöl és ellopja a pénzem.- érvel saját maga mellett.
- Nem tartozott magára. Miért nem nyomta ki?
- Letenné, ha meghallaná, hogy önről beszélek? - kérdez vissza, mire elnémulok. - Na látja. Amúgy pedig a barátnőjének igaza volt abban, hogy érdekel.- a gyönyörű, kék szempár enyémbe fúródik. - És a tény, hogy én is érdeklem önt jelentősen megkönnyíti mindkettőnk helyzetét. - lesütöm szemem, ahogy okokat próbáltam felhozni.
- Ez csalás.- jelentem ki végül.
- Csalás?
- Igen. Akkor kellene megtudnia mit érzek ön iránt, amikor én elmondom. - pillantok fel újra, határozottabban.
- Inkább felejtsem el az egészet, és beszélgessünk tovább borokról? - érdeklődik enyhén szarkasztikusan, mire bólintok.
- Rendben, ez jó ötlet.- helyeselek, és felállok. - Most kimegyek a mosdóba, és egy kicsit megnyugszom. - hallom, ahogy ő is feláll.
- Rose.- szólal meg halkan, de gyorsan elfordulok, és a toalett irányába indulok, amikor ő finoman elkapta könyököm, és visszahúzott. Egyetlen másodpercig nézett a szemembe, majd ajkai az enyémet érték. Lassú, és szenvedélyes.

Derekam köré fonja karjait, én pedig mellkasára helyezem egyik kezemet, míg a másikkal arcát érintem. Bármeddig képes lennék ott állni, de mindkettőnknek levegőt kell vennie.
- Szóval beszélgessünk sauvignonokról, vagy kihagyhatjuk az unalmas részét, és beismerjük, hogy mindketten akarunk valamit? - suttogja, alig távolodva el számtól.
- Maradjunk a boroknál. - tolom el magamtól finoman, de ő még mindig derekam körül pihenteti karját.
-  Nem mondhatja, hogy nem csókolok remekül.
- Ne teljen el ennyire önmagával. - mélyen belül azért beismerem, hogy tényleg tökéletesen csinálja.
 Mivel fél tíz volt, Jason hazavisz, és felkísér lakásomig.
- Attól eltekintve, hogy megint rámerőltette ezt az estét, igazán jól éreztem magam.- fordulok vissza az ajtóból. Ő zsebre tett kézzel áll a folyosón, a haja kicsit kócos, mégis tökéletesen néz ki, és a mosoly, amivel engem figyelt megremegteti térdeim.
- Örülök, hogy én teszem ilyen boldoggá.- belepirulok szavaiba.
- Jó éjt Jason. - lépek közelebb, és finoman megpuszilom arcát. Nem engedi el alkarom, ahogy fülemhez hajol.
- Jó élt neked is, Rose. - érzem, amint eltölt a melegség, míg a lifthez sétál, és eltűnik a régi fémajtók mögött.
  Azután három napig semmi. Se kávé, se hívás, se üzenetek. Jason egyszerűen eltűnt, és én úgy éreztem, éjfélt ütött az óra, mint a Hamupipőkében.
- Még mindig semmi? - kérdezi Kristen, pont annyira lehangoltan, mint én.
- Nem kellett volna beleélnem magam. - válaszolok, újra meg újra telefonomra pillantva.
- Lehet, hogy valami családi krízis van, és nem ér rá. - veti fel barátnőm. Értékelem pozitivitását, de nem igazán tud kedvet önteni belém.
- Talán. - bólintok, újat kortyolva az előttem lévő borospohárból.

Jason Weaver

Újra meg újra rá gondolok. Csak most jöttem el a lakásától, és máris hiányzik. Három napja ismerem, mégis tudom, hogy különleges. Lucy óta nem éreztem ilyet, és sosem gondoltam, hogy valaha is fogok, de Rose elvarázsol. Nem csak azért, mert gyönyörű, hanem mert vicces, elbűvölő és szenvedélyes. Hallani akarom a hangját, látni a mosolyát. Mikor hazaérek, egyenesen Tara szobájába megyek, de ő már mélyen alszik. Egyetlen fényforrás a szobában az a rózsaszín, szív alakú éjjelilámpa, amit annyira szeret. Finoman megsimogatom haját, majd kimegyek a puncstorta színű helységből. Elterülve a hatalmas kanapén felhívom legjobb barátom, és vezérigazgató helyettesemet, Scottot, aki a késői órára tekintettel is felveszi.
- Nem a barátnőddel kellene lenned? - érdeklődik álmosan, mire halkan felnevetek.
- Már hazavittem.
- Tudod, hogy minek fogod kitenni, ugye?- kérdezi enyhe aggodalommal.
- Kérlek, ne emlékeztess rá.- jókedvem másodpercek alatt eltűnik, és idegesség veszi át helyét.
- Tényleg akarsz tőle valamit, vagy újrakezded a tavalyit, amiről a lányodnak nem kell tudnia?
- Már mondtam Scott, hogy annak az időszaknak vége.
- Remek. - sóhajt. - Jason mi a francot gondolsz?
- Ő más. Különleges. - érvelek magam és Rose mellett.
- Pont nem kell egy gyengepont Amerika egyik legnagyobb emberének. Ne felejtsd el, hogy mennyi ember várja, hogy elbukj. Őt is magaddal akarod rántani, ha esel?
- Nem esek sehova. Ha mégis, akkor pedig, Roset nem fogom lefelé húzni magammal. - vágok vissza. Scott-tal vitatkozni külön extrémsportnak számít. Tudom, igaza van, de ez nem változtat azon, hogy rá gondolok akárhányszor lecsukom szemem.
- Nem tudod mit csinálsz. Tönkreteszed az életét, ha ebbe a világba belerángatod. Lucy gépe sem véletlenül zuhant le. - érzem, ahogy megfeszül állkapcsom a név hallatán.
- Neki semmi köze ehhez.
- Hogyne lenne?! - tudom, igaza van, de nem ismerem be. Mindenki aki számított, tudta, hogy a repülőt valaki szándékosan tette tönkre, de Amerika nagy része azt hitte baleset történt. - Nem akartam elrontani a jókedved.- szólal meg újra Scott, kedvesebb hangon, de ezt csak egy hümmögéssel értékelem.
- Hát persze, hogy nem. - válaszolom végül, majd bontom a hívást. Bár szívem hevesen tiltakozik, agyam mégis tudja, hogy barátomnak igaza van. Nem tehetem tönkre az életét, azért, mert túl önző vagyok az elengedéséhez. Annak, akinek ennyi ellensége van, mint nekem, nincs esélye a szerelemre. Eldobom a telefonom, és hanyatt fekszem a kanapén. Nem kereshetem Roset, nem láthatom, nem beszélhetek vele, mert minden tizedmásodperccel amit velem tölt, egyre nagyobb veszélyben lesz, és egy ponttól már nem védhetem meg. Van neki valaki, aki mellett nem kell, hogy biztonsági őrök figyeljék minden lépését, megfosztva minden magánélettől. Sosem fogom kiverni a fejemből, de nem nézhetem végig, ahogy ő is meghal. Képtelen vagyok rá.
  Három nap telik el döntésem óta, miszerint békén hagyon Roset, és éppen egy tárgyalás közepén ülök, mikor megrezzen a telefonom. Ő az. Sosem volt annyi önkontrollra szükségem, mint abban a pillanatban. Megvárom a megbeszélés végét, mielőtt megnézem mit írt.
Miközben tudom, hogy semmi jogom hozzá, mégis egy óriási szívességet kérnék tőled Jason. Az egyik tanulóm gyűjtést szervez egy kórházakat támogató alapítvány részére, aminek a megnyitójára nekem kellene egy embert szereznem, akire figyelnek is, és én rád gondoltam. 
Az önkontrollomnak lőttek, amint elolvasom üzenetét. Szinte azonnal visszaírok három szót.
Mikor és hol? 
Látom magam előtt, ahogy felragyog arca, és elmosolyodok. Sosem láttam valaki annyira gyönyörűt, mint ő. Rose elküldi a címet, majd kisebb monológot ír arról, hogy mennyire hálás.

Ha bármi van, amivel meghálálhatnám, ne habozz keresni. - fejezi be, nekem pedig megfogalmazódik egy ötlet a fejemben.

Talán elkísérhetnél erre a rendezvényre, mint a partnerem - javaslom, és érzem, hogy félni kezdek válaszától.

Természetesen.- ír vissza egy perc után, én pedig megkönnyebbülve fújom ki az eddig bent tartott levegőt.

Remek. Akkor holnap után látom. - búcsúzunk egymástól. Nem vagyok biztos abban, hogy újabb negyvennyolc óráig kibírom azután, hogy már napok óta nem találkoztunk. Minden egyes részem tiltakozik a kapcsolatteremtéssel vele, de én mégis mosolyogva dőlök hátra bőrfotelemben, és gondolataimat ő köti le.